Június legeredményesebb pénzügyi szakértői
Hőkupola ide, nyaralás oda, a Credipass pénzügyi szakértői a nyár első hónapjában sem hagyták magukra az ügyfeleket a hitelügyletek útvesztőiben.
Ez érthető, hiszen, ha valaki éppen karnyújtásnyira van attól, hogy megszerezze álmai ingatlanját, döntő jelentőségű, hogy a lehető legjobb finanszírozási megoldást kapja – vagy kritikus helyzetekben, egyáltalán megkapja.
A Credipass szakemberei hónapról hónapra bizonyítják, hogy az impozáns volumenű hitelügyletek mögött felkészültség, tapasztalat, a bankpiac beható ismerete és az igényes ügyfélkezelés áll - ami a teljes szakmai közösség egyöntetű érdeme.
Ajánlásra épített bizalom
Simon Zoltán visszatérő toplistás a nyugati régióból, aki bevallása szerint elsősorban az ajánlásoknak köszönheti azt, hogy többször is a nyugati régiós lista élére kerül.
Zoltán korábban 26 éven át dolgozott banki oldalon, így pontosan ismeri a pénzintézetek működését és döntési folyamatait. Ma már több ügyvédi irodával és kb. 20-25 ingatlanközvetítővel is szorosan együttműködik és a legutóbbi emlékezetes ügylete is ennek a kapcsolatrendszernek köszönhetően született.
Egy ügyvédi iroda azért kereste meg a szakembert, mert egy újépítésű lakás finanszírozása egy másik pénzügyi közvetítőnél elakadt. Az eladó ragaszkodott ahhoz, hogy Zoltán vigye végig a finanszírozást - ez mindennél jobban mutatja, hogy mekkora érték a szakmai hitelesség és a hosszú távon épített bizalom egy olyan szakmában, ahol milliók dőlnek el egy-egy apró részleten.
A kincset érő háttérismeretek
A jelenlegi piaci környezetben sok ügyfélnek nem csupán a legjobb konstrukció megtalálása a fontos, hanem az is, hogy a finanszírozás időben megvalósuljon.
Bálint György, a keleti régió legeredményesebb pénzügyi szakértője szerint a nyári időszak különösen érzékeny ebből a szempontból, hiszen a banki szabadságolások miatt a folyamatok könnyebben elhúzódhatnak.
Ez az a választóvonal a laikus és a profi banki háttér ismeret között, ami hetekkel lerövidíti vagy éppen megnyújtja a sikeres adásvételt.
A banki háttérben való jártasság más helyzetekben is kapóra jöhet, ahogy az legutóbb is történt.
György nemrég egy olyan ügyletet vitt sikerre, ahol az ingatlanra végrehajtási jogok és egyéb terhek voltak bejegyezve. Ilyen esetekben jelentős különbségek vannak a bankok gyakorlata között, ugyanis egyes pénzintézetek előre kérik a tartozások rendezését, míg mások elegendőnek tartják azt a hitel jóváhagyását követően.
Mivel az ügyfél érthető módon nem szeretett volna előre milliókat kifizetni egy bizonytalan ügyletben, így végül sikerült olyan bankot találni, aki a hitel jóváhagyása után is elegendőnek tartotta a tartozások rendezését - és ez aligha ment volna pénzügyi szakértői közbenjárás nélkül.
Ahogy György fogalmaz:
"Mindig azt az utat keressük, amelyen az ügyfél a lehető legkisebb kockázattal tudja megvalósítani a célját."
Amikor egyszerre fogy el az idő és a remény
A banki gyakorlatokban való eligazodás nem véletlenül egy különálló szakma.
Ezt tapasztalta meg Fidel Dávid, a Budapest - és agglomerációs régió júniusi legeredményesebb szakértőjének ügyfele is.
Az ügyfél eredetileg saját bankjánál próbálta igényelni az Otthon Start hitelt, azonban elutasították. Ezután ismerősök ajánlására két másik bankot keresett fel, ahol úgy tűnt elsőre, hogy megoldást találhat. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb volt.
Az ügyfél számára az idő kritikus tényező volt: már közel két hónapot veszített az első sikertelen próbálkozás miatt, miközben a befizetett foglalója is veszélybe került. A finanszírozás ráadásul nemcsak időben zajlott szűk mozgástérrel, ugyanis az ingatlan négyzetméterára súrolta az Otthon Start Program értékhatárát. Ilyen esetekben már néhány ezer forintos négyzetméterár-különbség is eldöntheti, hogy az ingatlan megfelel-e a támogatási feltételeknek vagy ellenkezőleg, búcsút kell inteni a kamattámogatásnak.
Dávid felmérte, hogy mivel az ügyfél által kinézett másik két bank közül az egyik biztosan nem fog finanszírozni, a másik meg annyira leterhelt, hogy nem fut át az ügylet a kritikus időablakon belül, így biztosan nem lesz elegendő egyetlen (vagyis egy negyedik) bankra hagyatkozni.
-3 bank, -2 hónap
Tehát a "-3 bank, -2 hónap, 0 tartalék idő és négyzetméter" típusú, reménytelennek tűnő helyzetből kellett egy győztes kimenetelt kovácsolni, így Dávid mozgósított másik 3 bankot (ez 6 bankot jelent összesen) - számított rá ugyanis, hogy a 3 bank 3 különböző értékű becslést fog végezni, fölösleges körökre pedig nem volt idő.
Így is lett. Az egyik bank értékbecslése során a megállapított négyzetméter alacsonyabb lett a szükségesnél, így az ügylet nem valósulhatott meg. Egy másik pénzintézet pedig éppen ellenkezőleg, több mint 20%-kal magasabb forgalmi értéket állapított meg a vételárnál, ami szintén kizárta az Otthon Start (és egyébként a CSOK Plusz) lehetőségét is.
Végül, legnagyobb megkönnyebbülésre a hatodik bank bizonyult megfelelő választásnak. Az ottani értékbecslés mind a tulajdoni lapon szereplő paraméterekkel, mind az adásvételi szerződésben szereplő vételárral kellően összhangban készült el, így az ügyfél jogosult maradt a támogatott finanszírozásra, és az egész folyamat - amelynek egyetlen hónapon belül kellett lezajlania - sikerrel zárult.
Az ügyfél végül nemcsak a támogatott hitelét kapta meg, hanem a foglalóját is sikerült megmenteni.
Tanulság
Ez a bravúros történet a legjobb példa arra, hogy ha nem jól indítjuk el a folyamatot, annak könnyen bukó lehet a vége, és kivételes szakmai tudás, valamint rátermettség kell ahhoz, hogy a lehetetlennek látszóból fordítsunk happy end-re.
Dávid szerint a legtöbb ügyfél ugyanazzal a hibával kezdi a folyamatot: először bankot választ (rosszabb esetben már foglalózik is) és csak később kér szakértői segítséget.
Pedig sok esetben éppen fordítva lenne érdemes gondolkodni.
"A legjobb első lépés, ha az ügyfél már a legelején felveszi a kapcsolatot egy pénzügyi szakértővel. Így rengeteg felesleges körtől, stressztől és akár hónapnyi időveszteségtől is megkímélheti magát."
A Credipass szakértői ugyanis nem egyetlen bank ajánlataiból dolgoznak. Folyamatos kapcsolatban állnak a bankok vezetőivel, partner támogatóival, jelzáloghitel-specialistáival, napi szinten követik a belső folyamatokat, az aktuális bírálati időket és az egyes pénzintézetek gyakorlatát. Ezt egészíti ki a rendszeres szakmai képzés és a több száz, sokszor egyedi ügylet során megszerzett gyakorlati tapasztalat.
A júniusi eredmények és a bonyolult élethelyzetekből megszülető sikeres ügyletek is ezt támasztják alá.
Gratulálunk június legeredményesebb pénzügyi szakértőinek és köszönjük minden Credipass kollégának azt a lelkiismeretes munkát, amellyel nap mint nap segítik ügyfeleinket céljaik megvalósításában.
Ha Te is szeretnél profi segítséget a pénzügyeidben, keresd bizalommal a Credipass szakértőit.
Szerző: Credipass
2026-07-23