Így teremtheted elő az önerőt a 3%-os Otthon Start hitelhez
A szeptember 1-jén induló Otthon Start Program fix 3%-os kamattal igazi áttörést jelenthet azoknak a fiatal pároknak, akik most tervezik első közös otthonuk megvásárlását, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a jövőjük megalapozásához. A maximum 50 millió forintos hitelösszeg, a 25 éves futamidő és a kedvező feltételek miatt ez a konstrukció elérhetőbbé teszi a lakásvásárlást.
Emellett alkalmas lehet arra is, hogy levegye a fiatalok válláról az albérlet fizetésének terhét.Van azonban egy kulcsfontosságú kérdés: hogyan teremted elő a hitelhez szükséges önerőt? Mutatjuk a megoldásokat!
Először is tisztázzuk, mennyi önerőre lesz szükséged?
Egy 60 millió forintos lakás esetén az alapfeltétel a minimum 10%-os önerő, vagyis 6 millió forint. Mivel az Otthon Start esetén igényelhető támogatott hitelplafon 50 millió forint, a fennmaradó 4 millió forintot is önerőből vagy kiegészítő piaci finanszírozásból kell biztosítanod. Ez összesen kb. 10 millió forint kezdőtőkét jelent, amennyiben piaci hitelt nem szeretnél felvenni.
Természetesen 10 millió forint sok pénz, de mutatunk 5+1 stratégiát, ami könnyíthet a helyzeten!
1. Célzott megtakarítási terv
Ha előre gondolkodtál és tudatosan intézted a pénzügyeidet eddig, akkor tapasztalhattad is, hogy milyen fontos egy megtakarítási terv, sőt az is lehet, hogy az önerő egy részét már meg is szerezted. De ha eddig nem foglalkoztál elég tudatosan a megtakarítás kérdésével, akkor sem kell aggódnod, összeszedtük, milyen lehetőségeid vannak, hogy akár egy év alatt jelentősebb összegeket spórolhass meg!
Ilyen például a megtakarítási számla, ahová automatikusan átutalsz egy fix összeget. Egy év alatt is jelentős megtakarításra tehetsz szert, ha következetes és kitartó vagy!
2. Állami támogatások kombinálása
Nézd meg, hogy más családtámogatások segíthetnek-e a hiányzó összeg pótlásában. Amik szóba jöhetnek:
- Falusi CSOK
- Babaváró hitel, mint önerő
- Munkáshitelt sem érdemes figyelmen kívül hagynod
- Önkormányzati támogatás
A Credipass szakértői megtervezik, hogyan érdemes ezeket összehangolni, mire kell figyelned!
3. Családi segítség vagy előleg örökségből
Szülői vagy nagyszülői támogatással sok fiatal pár hamarabb eléri a célját. Ez egy régi hagyomány, amire felhívjuk a figyelmet, hogy érdemes ezt jogilag is rendezni, például ajándékozási szerződéssel.
4. Kiegészítő piaci finanszírozás
Egy személyi kölcsön vagy szabad felhasználású jelzáloghitel gyors megoldás lehet. A törlesztőrészlet tervezésénél mindig figyelj a hosszú távú fenntarthatóságra, azaz arra, hogy fogod-e tudni fizetni a megállapított hitelt a futamidő alatt. Persze a védelem nagyon fontos, ha mégis elszámoltál volna valamit, vagy váratlan helyzet áll be, akkor is legyen körülötted védőháló. A különböző hitelvédelmi lehetőségekről itt olvashatsz.
Azonban ilyenkor is érdemes körültekintően dönteni, ugyanis nem mindegy, hogy a jövedelmed mekkora részét terheled meg hitellel, erre való a JTM, azaz a jövedelemarányos törlesztési mutató. A JTM mutató szabályozza, hogy milyen arányban terhelhető hitellel a havi rendszeres jövedelem, mennyi lehet ehhez képest a maximális törlesztőrészlet.
Hogy ez miért fontos?
A JTM-et minden 450 000 forint feletti hitelösszegnél vizsgálni kell, kötelező figyelembe venni a hitelbírálatnál az államilag támogatott hiteleket beleértve: tehát a Babaváró kölcsönnél és a CSOK hitelnél is.
Kiegészítő piaci finanszírozás esetén azzal is számolni kell, hogy emiatt az ingatlanra felvehető hitel összegét csökkenteni kell a 90 napon belül felvett személyi kölcsön összegével.
5. Extra bevételi források, avagy minden apróság számít!
Mellékállás, projektmunka vagy nem használt tárgyak eladása is segíthet! Minden plusz bevétel közelebb visz a célhoz!
A kiadásokat se felejtsd el, érdemes átnézni, hogy mi az, amitől megszabadulhatnál: streaming előfizetés amit hónapok óta nem néztél vagy netán még mindig fizetsz a bankszámlavezetésért? Van olyan konstrukció, ahol például két évig megspórolhatod a bankszámlavezetés díját (erről bővebben itt olvashatsz)
+1: Pótfedezettel akár önerő nélkül is
Kevesen tudják, de az Otthon Start hitel esetében pótfedezet bevonásával akár önerő nélkül is igényelhető a kölcsön. Ez azt jelenti, hogy ha rendelkezel egy másik, tehermentes ingatlannal (például családi tulajdonban lévő ház vagy lakás), azt a bank elfogadhatja biztosítékként, így a vásárláshoz szükséges teljes összeget a hitelből fedezheted. Ez különösen nagy segítség lehet azoknak a fiatal pároknak, akik nem rendelkeznek több millió forintnyi megtakarítással, de a családi háttér lehetővé teszi, hogy egy meglévő ingatlant bevonjanak a finanszírozásba. Fontos azonban, hogy a pótfedezet értéke, állapota és jogi helyzete is megfeleljen a banki feltételeknek.
Hogyan segít a Credipass?
- Optimalizálás
- Előminősítés – pontos képet kapsz a lehetőségeidről, mielőtt elköteleződnél. Segítenek elintézni a bankokkal, hogy ez meglegyen!
- Finanszírozási mix tervezése – segítenek a megoldás megkeresésében
- Teljes körű ügyintézés – dokumentumlista, határidők, ütemezés, banki egyeztetések.
Kérdésed van? Foglalj díjmentes konzultációt a Credipassnál, és tudd meg, hogyan juthatsz el új otthonod kulcsának átvételéig a lehető legkönnyebben!
Jelen cikk a 2025. augusztus 1-jén hatályos szabályozás alapján készült, tájékoztató jellegű; nem minősül hiteltermék-ajánlatnak.
A hirdetésben szereplő FIX 3%-os lakáshitel részét képező támogatásokat Magyarország Kormánya nyújtja.
Szerző: Credipass
2025-08-22