Hitelképes vagyok? – 8+1 dolog, amit a bankok megnéznek, mielőtt lakáshitelt adnának
A szeptember 1-jén induló Otthon Start Program fix 3%-os kamattal igazi áttörést jelenthet azoknak a fiatal pároknak, akik most tervezik első közös otthonuk megvásárlását, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a jövőjük megalapozásához. A maximum 50 millió forintos hitelösszeg, a 25 éves futamidő és a kedvező feltételek miatt ez a konstrukció elérhetőbbé teszi a lakásvásárlást.
Emellett alkalmas lehet arra is, hogy levegye a fiatalok válláról az albérlet fizetésének terhét. Ahhoz, hogy belevágj életed első, saját otthonába, két dolgot kell megvizsgálnod:
-
Rendelkezel-e a megfelelő önerővel (itt írtunk arról, hogy ezt hogyan tudod előteremteni)
-
Hitelképes vagy-e? Azaz milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy megkapd a kedvezményes, fix 3%-os lakáshitelt.
A hitelképesség nem egy misztikus fogalom, és nem is csak a bank titkos belső szabályain múlik. Valójában egy jól körülírható rendszer alapján dől el, hogy valaki kaphat-e hitelt, és ha igen, milyen feltételekkel.
Olvasd végig a 8 legfontosabb szempontot, ami alapján a bankok döntenek, és azt is elmagyarázzuk, miből dolgoznak a hitelbírálat során. A végén pedig mutatunk pár tippet, amit sokan nem ismernek – pedig egy-egy apró lépésen múlhat a siker.
Mi alapján döntenek a bankok a hitelképességről?
Amikor benyújtasz egy lakáshitel-kérelmet, a bank két fő forrásból dolgozik:
-
A tőled bekért dokumentumokból – például munkáltatói igazolás, bankszámlakivonat, NAV igazolás, adásvételi szerződés stb.
-
A Központi Hitelinformációs Rendszerből (KHR) – ahol minden aktív hitel, késedelem, tartozás és hitelmúlt nyilván van tartva.
A bankok az információkat összesítve vizsgálják, majd egy hitelbírálati pontozásos rendszer alapján döntenek. Ez alapján állapítják meg, hogy megkapod-e a kért hitelösszeget, mekkora törlesztőrészletre vagy képes, és milyen feltételekkel kaphatsz finanszírozást.
A hitelképesség 8 legfontosabb feltétele
1. Legalább 3 hónapja igazolható jövedelem
A banknak látnia kell, hogy van stabil bevételed, amiből a hitelt törleszteni tudod. Ez lehet fizetés, vállalkozói jövedelem vagy akár bérleti díj – a lényeg, hogy dokumentálható legyen.
2. Bejelentett munkaviszony vagy aktív vállalkozás
Fontos, hogy ne csak alkalmi jövedelmed legyen. A bankok előnyben részesítik a legalább 3–6 hónapos folyamatos munkaviszonyt, vagy a már legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozást. A folyamatosság, kiszámíthatóság bizalmat ébreszt!
3. Nem szerepelsz a KHR (BAR) listán
Ha szerepelsz a „rossz adósok” listáján, az sajnos kizáró tényező. Még ha évekkel ezelőtti elmaradásod volt, azt is ellenőrizni fogják – és ez akár automatikus elutasítást is eredményezhet.
4. A jövedelmed fedezi a törlesztőrészletet
A bank számol: megnézi, mennyi marad a jövedelmedből a kötelező kiadások után. Általános szabály, hogy a havi törlesztőd nem haladhatja meg a nettó jövedelmed egy bizonyos százalékát (ez jogszabály szerint 25–60% között van).
5. Nincs túl sok meglévő hiteled
Ha már van autóhiteled, személyi kölcsönöd, hitelkártyád, az csökkentheti a hitelképességedet. A bank minden aktív hitelt figyelembe vesz, nem csak azt, amit kérsz.
6. 18 és 75 év közötti életkor
A hitelfelvétel alsó korhatára 18 év, a felső pedig jellemzően 70–75 év. Ha közel vagy a felső határhoz, rövidebb futamidőt és/vagy kezes bevonását kérhetik.
7. Van megfelelő önerőd
Az Otthon Start hitelnél legalább 10% önerő szükséges, de a végső összeg az ingatlan értékbecslésétől is függ. Aki több önerőt tud vállalni, annak jobb ajánlatai lehetnek.
8. Nincsen rendezetlen tartozásod
Nem csak banki hitelek számítanak! Ha van elmaradásod a NAV-nál, közműszámlánál vagy bármilyen hivatalos tartozásod, az is problémát jelenthet.
+1: Amit kevesen tudnak – és amit érdemes megtenned
-
A bankszámlád a „tükörképed” – a bank végignézi, mire költesz. Érdemes már hónapokkal előtte tudatosabban bánni a pénzeddel. Kerüld a nagyobb készpénzes tranzakciókat, és rendezd a kiadásaidat.
-
Az értékbecslés kockázat – ha az ingatlan alulértékelt lesz, az önerőd sem biztos, hogy elég. Kérj előzetes becslést a Credipass szakértőjétől még a foglaló előtt!
-
Ne csak egy banknál próbálkozz! – A hitelképességed ugyanaz, de a banki ajánlatok nagyon eltérőek lehetnek. A Credipass több bankkal áll kapcsolatban, így segítünk megtalálni a számodra legjobb konstrukciót.
Honnan tudod biztosan, hogy hitelképes vagy-e?
A legegyszerűbb módja: díjmentes előminősítés a Credipass szakértőivel.
- elemezzük a jelenlegi pénzügyi helyzetedet,
- segítünk optimalizálni a jövedelmed és meglévő kötelezettségeid arányát,
- és megmutatjuk, hogyan tudsz akár 1–2 hónap alatt hitelképes státuszba kerülni.
Szerző: Credipass
2025-09-19